2020 úgy indult, mint minden rendes év az azelőtti időszakban. Elég sok tervezett esemény be volt már írva év elején a naptáramba július magasságáig (és persze egy pár későbbre is). Tervezgettem a nyarat, az esetleges külföldi utakat – amik során csodák csodájára véletlenül épp mindig valamilyen számomra érdekes előadó koncertturnéjával keresztezik egymást az útjaink – és úgy eleve az életet. Aztán tudjuk mi történt. A helyzet jött és nem kérdezett, simán csak letarolt minden tervet.
Borult minden.
Egy pár hónap bezárkózás aztán eléggé áthelyezte a hangsúlyt, így lehetett végül 2020 a második legmozgalmasabb „koncertévem” a maga 63 napos koncertlátogatási eredményével úgy, hogy az év vége ismét hozott egy 2 hónapos csöndet.

Az első pár hónap

Január és február szinte testvériesen osztozott az ilyenkor szokásos klubkoncerteken és az egy szál gitáros előadásokon. Egy egri alkalmat leszámítva csak Budapesten voltam szórakozásügyileg.
A legnagyobb attrakciónak ebből az időszakból a két Arénás koncert számít. Az előző évi VOLT fesztivál után úgy döntöttem, megnézem újra a Slipknotot. Valahogy a soproni jobban magával ragadott, valamiért számomra nem működött ez az este a várakozásomhoz mérten. Talán azért, mert tél volt, talán a zárt tér miatt, nem tudom.
A másik Arénás esemény a hiperkarma 20 éves szülinapi bulija volt. A szívem csücske a hiperkarma, ám mégis nagyon felemás napom volt aznap. Nem tudtam jól ráhangolódni, rengetegszer eszembe jutott Pite. Neki volt ez nagy vágya, hogy bevigye a zenekart az Arénába. Sajnos Ő már ezt nem érhette meg. A koncerten azért csak-csak feledtem a borút és jól éreztem magam, de amint véget ért, szinte egy csapásra visszatértek az esőfelhők. Nem nagyon akartam az ismerősökkel találkozni/beszélgetni, inkább siettem a ruhatárhoz, majd az autóhoz.

Március számomra végül két „vidéki” eseménnyel zárta az időkapszulát, a június végi viszontlátásig. Elkezdődött ugyanis a hiperkarma tavaszi turnéja, ami végül be is fejeződött ezután a két alkalom után.
Március 6-án pénteken Nyíregyházán a Club Hollywoodban adott koncertet a zenekar. Eléggé be volt tervezve az a hétvége, kezdtem ugyanis Rozina (az új autó) első kis szervizével már a nyíregyi autószalonban, aztán elmentem a vadasparkba – amit nagyon szeretek és mindenkinek csak ajánlani tudok -, majd következett egy kis bevásárlás, a szállás elfoglalása, egy gyors vacsora és egy rövid rokonlátogatás. A koncertre bandukolva összefutottam a zenekar egyik felével, a többiek később értek a helyszínre. A koncert kellemesen telt olyannyira, hogy utána ott ragadtunk hajnalig mókázni. A koncert után valami középiskolás buli kezdődött, de ez minket „öregeket” nem zavart. Kint sztorizgattunk a pici teraszon, ameddig bírtuk.
Másnap újabb rokonlátogató kört tettem. Így utólag nagyon örülök, hogy szakítottam időt ezekre az alkalmakra, mert ki tudja mikor járok legközelebb arrafelé „békeidőben”.
Már Debrecen felé tartva egy baráti találkozó végül nem jött össze, így felmerült bennem a gondolat, hogy mozizok egyet, ám ez végül kimaradt. Helyette bóklásztam ráérősen a Nagyerdőben korábbi Campus fesztiválos emlékeket idézve. Vacsora után felvettem a hiperkarmás brigádot (akiket néha viszek-hozok vidéki koncertek alkalmával) a vasútállomáson, majd extra kultúrát csempészve az estébe elvittem őket a Kossuth térre. Egy kis séta, beszélgetés után célba vettük a Roncsbárt. A koncert előtt némi feszültséget éreztem a backstage-ben, de ez nem tudom minek szólt. Az előadáson ebből nem lehetett észlelni semmit. Szerencsére volt egy kis dalsorrendi kutyulás is, amit én kifejezetten szeretek. (Előfordult más zenekarnál már, hogy 3 egymást követő estén ugyanazokat a dalokat ugyanabban a sorrendben hallhatta velem együtt a nagyérdemű, de biztos kevés elvetemült volt jelen mind a három alkalmon, akinek ez „fület” szúrhatott volna. Engem különösebben ez nem zavart.) Hajnalban értem haza, miután mindenkit hazaszállítottam. Akkor még nem sejtettem, hogy jó hosszú kényszerszünet következik.

„Tavaszi fáradtság, nyári punnyadás” – Quimby: Csillagbölcsi

Az elkövetkező 3 és fél hónapot valószínűleg nagyjából hasonlóan töltötte mindenki, ami a belső párbeszédeket és az esetleges fejben rendrakást illetheti.
Én átgondolhattam milyen dolgokat hajszoltam feleslegesen, lett időm pakolászni a lakásban, sőt még a lábaimat is le tudtam elég rendesen radírozni egy tavaszi bicajozás alkalmával. Ez utóbbi nem volt betervezve és nem is volt túl kellemes, főleg, hogy Nagypénteken reggel – a baleset másnapján – elhajtott a szkafanderes néni a rendelőintézet ajtajából, mert láthatóan nem koronavírussal jelentem meg az intézménynél ellátás reményében. Majdnem egy héttel később már fogadott a sebészet, ahol persze azért kaptam szóbeli megrovást, hogy miért nem mentem hamarabb. Sebaj, úgy néz ki túléltem. Emlékbe azért még mindig megvan (és lesz is) pár horzsolás.

A naptáramban április hónapnál csak áthúzott bejegyzések találhatóak, semmilyen extra programmal. Májusban és júniusban már megjelentek a pár napos tavaszolások és nyaralások a környéken, és lassan újranyitottak a szabadtéri helyek, igaz, szigorúan rendezvénymentesen.

Az első „500-as” koncertem Tatabányára csábított június végén. Ez 500 főben maximalizált látogatószámot jelent – a személyzetet is beleértve – ami maradt is egész 2020-ra, ameddig újra le nem állították a rendezvényeket.
Szinte gyermeki izgalommal vártam a koncertet, hiszen jócskán ki voltam már éhezve egy igazi, élő előadásra. A koncert nekem tetszett, végre újra átélhettem, amit annyira szeretek. /Melyik koncert nem tetszik nekem? Meglepő, de olyan is van./
Így belegondolva, a Kiscsillag zenekar első és utolsó ilyen létszámstopos eseményén is részt vettem, amik között pontosan 3 hónap telt el.
2020.06.26.P Kiscsillag @Roxxy Music Café, Tatabánya
2020.09.26.Szo Kiscsillag @Barlang (Kert), Szentendre

Júliusban már jött a szokásosnak mondható nyári forma, 9 napon voltam koncerten.
Augusztusban ez a szám már 14-re emelkedett, ami a korábbi rekordév 15 napját már igencsak súrolta. /2019-ről, a rekordévről, a jelenlegi terv szerint havi-kéthavi bontásban emlékezek majd meg./ Ebben a hónapban történt az egyetlen külföldi (koncert)utam is. Egészen Párkányig merészkedtem, szerintem másfél kilométernél messzebb nem hagytam el a határátkelési pontot azalatt a pár óra alatt, míg távol voltam az anyaországtól. 🙂

Őszi hajrá

Ősszel még belehúztam, mintha éreztem volna, hogy addig kell menni, amíg lehet.

Szeptember végül rekordot döntött a maga 16 napjával. Segítségemre volt ebben az, hogy a szabadtéri helyszínek miatt mindenhol relatíve hamar be kellett fejezni a hangoskodást. Nem hiszem, hogy nem nyomasztott volna egy (megtörtént) csütörtök-péntek-szombat-vasárnap-hétfői sorozat, ha akár csak 1-2 éjfél után fejeződik be.
Októberben is összejött 10 nap (3 raktárkoncert is, amik szuper alkalmak belátni a kulisszák mögé), de itt már nagyon benne volt a levegőben az újabb meccs végét jelző sípszó.
A magam részéről én a tavalyi szezont október 30-án egy Nirvana akusztikus tribute lakáskoncerttel zártam, ami pont jó lecsengést biztosított az azóta is tartó, újabb várakozási periódushoz.

Amiért elmaradtak a külföldi előadók koncertjei nyáron és ősszel, szinte egész évben csak a hazai kedvencekből merítettem. 30Y, Bérczesi Robi, hiperkarma, Kardos-Horváth János, Kaukázus, Kiscsillag, Mayberian Sanskülotts, Pál Utcai Fiúk, Péterfy Bori & Love Band és a Ricsárdgír voltak azok az előadók, akiket gyakran láttam.
Ennek a furcsa helyzetnek volt köszönhető, hogy Bérczesi Robi és a hiperkarma minden 2020-as koncertjén ott lehettem.

Ahogy ezen sorok írásakor nézegettem a naptáram bejegyzéseit, biztosra veszem, hogy sokkal velősebben kifejtek egy-egy alkalmat ebből az évből, mert bár felemás év volt, születtek kifejezetten kimagasló emlékek.