Ezt az írásomat egy marék lelkes hiperkarma kedvelőnek írtam afféle élménybeszámolóképpen még azon a héten, friss benyomásokról. Egy picit pofozgattam most a szövegen, de úgy érzem, megállja itt a helyét.

Pár nap történését szeretném röviden elétek tárni. Ezen cselekmények egy egyszeri és megismételhetetlen alkalomhoz vezettek, amelynek csupa szívvel voltam a részese.

Információmorzsák

Az egész láncolat még augusztus 30-án, egy szép vasárnap estén kezdődött, amikor Szentendrén jártam Pál Utcai Fiúk koncerten. Ott azt az információt kaptam, hogy a zenekar is lehetőséget kap arra, hogy a kormány által nyomott („mentsükmegakultúrát” felkiáltással szervezett) raktárkoncert sorozatban felvételt készíthessen. Ez számok nélkül (én sem tudom és különösebben sosem érdekelt, mert elég sokrétű egy fellépti díj) is úgy volt kifejezve, hogy kb. visszautasíthatatlan ajánlat a jelenlegi helyzetben.
Ezen ínséges hónapok után szerintem mindenki kapva kapott az alkalmon. Ez történt a hiperkarma esetében is, de ezt akkor még nem is sejtettem.

Aztán a következő szombaton összefutottam és kicsit dumálgattam Benővel, akinek mondtam, hogy faramuci ügy, de legalább 100%-os a 2020-as hiperkarma évem a 3 alkalommal, ami idén volt. Akkor megjegyezte, hogy 4 az a három, mert a raktárkoncert sorozatban nekik is lesz felvételük. Nem kicsit felvontam a szemöldököm, mert ugye ekkorra már az év eleji zenekari felállás 4/6-a úgymond el volt bocsátva… Valahogy ezt ennyiben is hagytam, de azért csak nem hagyott nyugodni, hogy hogyan lehet ezt úgy behúzni, hogy már nem egy ritmusra dobog a zenekar szíve és mégis milyen képpel lehet ezt lehozni, egymás szemébe nézni.

A múlt segítsége, véletlen egybeesések

Hétfőn születésnapja volt egy régi-régi ismerősömnek, akivel még multicégnél hajtottuk a soha meg nem álló mókuskereket. Valamikor este fél 10 magasságában jutottam el oda, hogy dobjak neki üzenetet, amiben jelzem, hogy egyrészt éljen jóságban sokáig, na meg mivel elmaradt a nyár, valamikor beszélhetnénk már egy jót személyesen is.
A válaszát másnap reggel olvastam csak (végre aludtam két egymást követő hétköznapon 8 óránál többet, idejét sem tudom ekkora csodának), amiben felveti, mi lenne, ha egy raktárkoncerten találkoznánk?
/A lány pár évvel ezelőtt engedett az álmainak, kilépett a multi (önkéntes) rabságából és egy neves zenei irodánál kezdett dolgozni. Nagyon szereti csinálni, neki való munka ez./
Na szóval én erre bedobtam (már kedden járunk), hogy PÉLDÁUL a hiperkarma előtt/után szívesen, mert úgy hallottam, lesz olyan… Azt mondta, az pont holnap lesz. Na akkor dobbant meg a szívem először, hogy ebből lehet valami. Valahogy odáig nem jutottunk el, hogy pontosan hány órakor, mert ekkor már azon agyaltam, hogy kevés szabi ide, kevés szabi oda, erre áldoznék egyet. Aztán az is kiderült, hogy ő pont szerdán nem is lesz Budapesten. Itt egy kicsit lankadt a projektbe vetett hitem.

A nagy nap délelőttje!

Aztán szerda reggel azzal a gondolattal keltem, hogy nincs lehetetlen és megkérdeztem reggel Sztivitől, hogy pontosan mikor játszanak, hátha van akkora szerencsém, hogy le tudok úgy lépni a munkából, hogy megoldható legyen.
Kiderült, hogy délután 4-re mennek, a koncert 7-től esedékes. Hát EZ nekem szuper menetrend, már csak el kéne jutni. Robit közvetlenül ezzel nem akartam most megkeresni, és hát a menedzsment is most elég kuszán alakul a zenekar háza táján.
Egy óra múlva írtam Krisztikének (aki most az ügyeket intézi), hogy még csak képlékenyen tervezgettük a nyarat júliusban (fesztiválok, ha lesznek), de most – ha van egy mód rá – akkor én ezen a raktárkoncerten ott szeretnék lenni. Egy újabb óra múlva nálam volt a covidos nyilatkozat, az út megnyílt előttem. Gyermeki örömmel szaladtam a nyomtatóhoz.
OTT LESZEK!

A koncert és a körülmények

Széles vigyorral és ugyanakkor félelemmel indultam el a megadott címre.
A helyszín tényleg egy gyártelep épülete, amit azért rendesen kikupáltak. Erre a feladatra amúgy véleményem szerint sokkal alkalmasabb (már meglévő) helyszínek is rendelkezésre álltak volna még egy ilyen nagyszabású produkcióhoz is. /Ha jól tudom, kb. 200 ilyen koncertet rögzítettek három különböző helyszínen két-két és fél hónap alatt./

A vigyor nem szorul magyarázatra, viszont félretéve a nagy pénzt, kíváncsi voltam, hogy a banda hogyan reagálja le ezt a hattyúdalt. Megérkeztem, leparkoltam.
Az első szűrő egy, az épület sarkánál, műanyag széken ülő marcona szekus képében jelentkezett. Elmondtam neki, hogy hova jöttem és miért is. Miután tisztáztuk, milyen zenekar felvételére érkeztem (egy nap több ilyen felvételt is elkészítenek), tovább engedett. A bejárathoz közeledve sok ismerős arc fogadott a „szakmából”. Pár köszönés után egy ajtóra mutattak, arra tovább. A kitöltött papírt átadva, hőmérséklet-ellenőrzés után még beljebb jutottam. A promó videókból már ismert kanapé, gyér berendezés és már a technika egy része bezsúfolva fogadott a pici előtérben. Kicsit körbejártam a helyszínt, majd pár biccentés / köszönés a zenekar tagjainak.
Robi az ilyenkor szokásos izgulós állapotában mászkált fel s alá, Gyuszi, Sztivi és Laca nyugodtnak tűnt, Benő egy picit volt besózva, de akit nem ilyennek szoktam látni, az Janó volt. Nem látszott rajta sem különösebben semmi extra, de azért feszültnek hatott a testbeszéde.

Szóltak, hogy a tervvel ellentétben inkább hamarabb lesz kezdés.
Magamhoz vételeztem egy teát és egy limonádét a büféből. „Fizetésnél” derült ki, hogy ingyen.
Helyet foglaltam és jöhetett a várva várt koncert.

Robi mindenkit – maximum 10 vendég, ha volt – megkért az elején, hogy akármennyire is tetszik a produkció, most ne tapsoljunk, ne legyen ezzel utólag dolga a szerkesztőknek.

A helyszínen ott és akkor nem volt egy hatalmas hangorgia, mivel itt nem a közönség kiszolgálása volt a cél, de azért hamar ráállt a fül és simán élvezhetővé vált a dolog.
Két nagyobb hiba volt, amikor le kellett állniuk, egyszer a Napsütötte rész pár taktusa után kérte a rendező a gitárok hangolását, egyszer pedig Robi gabalyodott bele az Amondóba. Apróbb hibákat még én is kiszúrtam, de ezeket lehet utólag orvosolni, ugyanis a hanganyag ilyenkor a zenekarhoz kerül pár napra, lehet gyúrni, ami nem tetszik…

A színpadon mintha nyoma sem lett volna az elmúlt hónapok történéseinek, innen is látszik, hogy nem ma kezdték a szakmát. Sokszor a hideg futkosott a hátamon a lehetőség, a fél év hiperkarma kihagyás, vagy csak úgy, a dalokhoz köthető jó és rossz emlékek kiváltotta hatás miatt.
Egyszer viszont egy hajszál választott el a sírástól, ez a pillanat az volt, amikor a rád talált második felében Laca majdnem mindig táncra perdült korábban. Itt most érthető okokból elmaradt a tánc. Annyira szívszorító volt tudva azt, hogy amit látok, ebben a formációban valószínűleg nem lesz többet.
Mire fel táncoljon, mire fel örüljön?

A koncert pár sminkigazító- és ivószünettel, egy-két pár szavas megbeszéléssel kb. 75 percig tartott. Az eljátszott számok jól voltak véleményem szerint összeválogatva, aktuális lenyomatot hagyva a jelenről.

Mostanában már nem minden helyszínről hoztam el a számlistát (ami sokszor ugyanazt tartalmazta), de innen haza kellett hoznom egyet dedikálva. A történelem egy fontos része volt ez, és végtelenül boldog és hálás vagyok, hogy a részese lehettem.
Köszönhetem mindezt a hosszú évek alatt kialakított kapcsolatomnak a zenekarral és segítőivel, na meg nagyrészt az ebben az esetben hihetetlenül jól működő karmának!

Végszó

… és mindent ami fájt én a kukám mellé tettem
ma semmi nem a régi ma tényleg más lesz minden…